Nem a DK akciójára a köztársasági elnökválasztásról!
Nem támogatjuk a népszavazási kezdeményezést a köztársasági elnök közvetlen választásáról. Nem támogatunk semmilyen populista csak a politikai haszonszerzésről szóló a magyar hagyományokhoz sem illeszkedő DK-s Gyurcsány vezette kezdeményezést több szempontból sem.
Magyarország nem elnöki, félelnöki demokrácia. Csak azért kezdeményezni ilyet, mert azzal népszerűséget próbálnak hajszolni felelőtlenség, mindegy, hogy a Fidesz, vagy hasonszőrű társa a DK teszi. Francis és Claire úgy próbálják maguknak tulajdonítani Novák Katalin "elűzését", mint Ahogy O. Viktor is magának tulajdonítja az Oroszok 89-90-es kivonulását. hazudnak azért, hogy szebbnek tűnjenek. Semmilyen hazugságot nem támogatunk, sem a hazudozókat.
Ha Magyarországon lenne egy népszavazás erről, nem lesz, mert a Fidesz nem engedi, akkor lehet ugyan, hogy sokan elmennének szavazni, de az a valószínűbb, hogy nem lenne meg a szükséges létszám. Azt ma jelenleg nagyon nehéz elérni. Akkor lenne ebből népszavazás, ha a Fidesz úgy látná jónak, és a választási bizottságot és az alkotmánybíróságot ( Alaptörvénybíróságnak kellene lennie, nem?) úgy utasítanák, hogy legyen belőle. Akkor pedig a saját jelöltjük nyerne. Aki egy megerősített jogkörrel rendelkező elnökség esetében lehet találgatni, hogy ki lenne. Hát nem valamelyik szolga. Gyakorlatilag most is rendeleti kormányzás folyik, de tényleg azt akarjuk, hogy a következő magyar kormányzó még egy Horthy színvonalat se érjen el, nemhogy egy Hunyadit?
Gyurcsány és neje próbálja uralni a pillanatot, meglovagolni a napi történéseket. Tudjuk pontosan, hogy melyik párt még ilyen. Nem erre a stílusra, nem a hazugságokra, nem arra, ami nekik jó nem pedig az állampolgároknak!
Ahhoz , hogy Magyarország végre valahára jó hely legyen, nem Francis és Claire-re van szükség, hanem egy erős szociáldemokrata mozgalomra, ami kellően sok taggal és belső demokráciával rendelkezik. Ahol nincs megfelelő belső demokrácia attól nem is lehet várni, hogy az ország vezetését is demokratikusan folytassa.