1990-ben volt egy esélyük a feltámadásra, de sajnos többszöri próbálkozás után folyamatos zombi állapot lett úrrá rajtuk. Élnek is meg nem is. Vannak szakszervezetek, teszik is a dolguk, de sajnos időszakos eredményeken kívül nem sok mindent értek el. Egyre kevesebben tagok, egyre kevesebben gondolják, hogy érdemes belépni a szakszervezetbe. 8%-os szervezettséggel nem lehet elérni a célokat, ahhoz kellene vagy 30%. Igazából még magasabb, hogy már tárgyalni se kelljen, hanem a tőke tudná, hogy számolni kell a munkásokkal és nem azért, mert elmennek máshová, vagy akár ki is költöznek az országból, hanem azért mert tudják, hogy a tőke erejével szemben csak az egység ereje léphet fel hatásosan.

A rendszerváltás óta a bérek azért nőttek, mert olyan alacsony szintről indultak, hogy lefele, itt Európa közepén nem mehettek.  A nemzetközi konjunktúra és a kivándorlás együttese húzta fel a béreket, oda, ahová eddig eljutottak. Ebben a szakszervezetnek kevés szerepe volt. Ha lett volna erős egységes szakszervezet, akkor ma a cseh bérekhez hasonlónak kellene lennie a magyar fizetéseknek, nem pedig a románhoz. Ez a legfontosabb mutató, amiben mind a kormányok, bár lehet ők szándékosan tartják lent a béreket, mind a szakszervezet alul teljesített a rendszerváltás óta.

Jelenleg nem igazán tudják megmondani az emberek, hogy mire lennének jók a szakszervezetek, vagy nekik személyesen miért lenne érdemes belépni. Néhány kivételtől eltekintve nem is végeznek olyan munkát, amit a munkások megszervezésének lehetne nevezni. Gyakorlatilag a multinacionális cégeknél a nagyobb vállalatoknál van szervezettség, de a kis és középvállalkozásoknál dolgozók egyáltalán nem szervezettek. A magáncégeknél még úgy-ahogy el is tudnának érni eredményeket lásd Audi sztrájk, de ott sem igazán sikerül a német bérekhez hasonlót keresniük, pedig ugyanolyan fontos a cégen belül a munkájuk, mint a németországi dolgozóké. Az államigazgatásban és az állami cégeknél beleértve az egészségügyet, oktatást pedig olyan, mintha nem is lenne szakszervezet.

Nem a tárgyalóasztalnál dőlnek el a bérek, vagy bármi a dolgozókat érintő dolog, hanem a törvényeket változtatják kényük-kedvük szerint az egyszemélyi vezetés alatt álló parlamenti 2/3. Se a munka törvénykönyvére, sem a sztrájktörvényre nincs semmi hatásuk a szakszervezeteknek. Ezért, onnan lehet felismerni azt a szakszervezeti vezetőt, aki nem a munkásokért van, ha azt mondja, hogy a szakszervezet nem politizál. Akkor mit csinál, ha nem politizál? Semmit. Akkor ki politizáljon? Egy valódi  szakszervezeti vezető nem mondhatja, hogy ők nem baloldaliak, hogy nekik fasisztoid párt szimpatizánsaik is vannak. Nem akarják őket megsérteni. Nem nemakarni kell, hanem felvilágosítani a dolgozókat, hogy mi az érdekük, hiszen egy szakszervezet egy érdekvédelmi szervezet. Azt pedig, hogy nem politizál, akkor gondolom támogatja a szociáldemokrata pártot, ha szerinte nézzen körül és talál, ha talál akkor részt vesz benne. 

A törvényeket kell megváltoztatni, hogy elérjék a szakszervezetek, a céljaikat, már ha őszintén beszélnek a céljaikról. A törvényeket pedig csak egy szociáldemokrata párt többségű, vagy kizárólagosságú parlamenti többség változtathatja meg. Aki azt mondja közülük, hogy a szakszervezet nem politizál, az nem akarja a fennálló törvényeket megváltoztatni. Aki nem támogatja hogy legyen egy egységes szociáldemokrata párt, ami képes a hatalomban a bérből élők érdekeiért eljárni, az nem valódi szakszervezeti vezető.

Akkor fog O. Viktor megbukni, ha lesz egy olyan szociáldemokrata párt, amelyik ne vicceljünk, hogy a kommunista utód mszp és dk az lenne, amelyik ténylegesen azon lesz, hogy megfelelő jövedelmekkel bírjanak a dolgozók, hogy ne növekedjen az egyenlőtlenség, hanem épp ellenkezőleg, csökkenjen.

Akik felvállalják, hogy a szakszervezet igenis politizál, azok a szakszervezeti vezetők lesznek azok akik kivezetik majd a  zombi létből a mozgalmukat. Csak remélni lehet,  hogy van belőlük elég, vagy lesz belőlük elég.