Egyik mostani parlamentben résztvevő párt sem képes megtenni azt, amit kell. A mostani helyzet elsősorban a Fidesz kisebb mértékben az MSZP és utódpártjai felelőssége. A mostani kormánypárt nem vezeti az országot, hanem uralkodik rajta. A szélsőjobb sajnos nagy teret nyert, ha ők kerülnek hatalomra nem várhatunk tőlük semmivel sem jobbat, mint az elődeiktől. Most viszont az úgynevezett baloldalról akarok írni pár sort.

Az ország legnagyobb problémája a nép képviseletének szinte teljes hiánya. Ez már 1989-ben is így volt, és előtte is mindig. Igazi demokrácia nem volt ebben az országban sosem, kivéve pár évet 1945 után, aminek gyorsan vége lett, amikor akaratunk ellenére betagozódtunk a a szovjet szférába. A magyar hagyományoktól teljesen eltérő Moszkvában képzett kommunisták lettek az ország helytartói. A kommunista pártnak másként nem volt lehetősége a hatalmat megragadni csak az orosz katonaság árnyékában. 1948-ban pedig magába olvasztotta a szociáldemokrata pártot. Azokat pedig akiknek ez nem tetszett emigrációba kényszerítette, elhallgattatta, vagy akár meg is ölte. Ilyen hozzáállásuk volt a kommunistáknak, amit kicsit megtört 56, de azért ott is sikerült jó pár embert megölni, elüldözni. Az MDP-ből MSZMP lett a volt majdnem főkommunistából főkommunista az orosz katonák maradtak, sőt még többen is lettek, mint előtte.

Az MSZMP folytatta tovább a totalitárius, szabadság nélküli diktatúráját. Addig maradhatott hatalmon, amíg a nemzetközi helyzetben Magyarország az orosz érdekszférához tartozott. A rendszer összeomlott, 1989-ben pedig a pártvezetők úgy döntöttek, hogy gazdasági pozíciókat szereznek átmentik hatalmukat az új, immár kapitalista rendszerbe. Leegyszerűsítve ez azt jelentette, hogy megegyeztek mindenkivel, akivel tudtak és megszerezték az állami tulajdon jelentős részét saját maguknak. Nagyon gyorsan, nagyon sokat. Szabad-rablás ideje jött el, nagy vagyonok keletkeztek rövid idő alatt és még a következő években is kihasználva a rosszul kivitelezett kárpótlást. Sokan jól jártak akkoriban, a népnek viszont a gyárbezárások maradtak, a munkanélküliség az egzisztencia féltés a meghunyászkodás, beletörődés és reménykedés, hogy idővel jobb lesz. Az posztkommunista utódpárt az MSZP teljes nyugalommal ült bele a maradék állampárti vagyonba, használta ki meglévő szervezettségét, hogy elfogadtassa magát egy modern demokrata baloldalnak. Alternatíva híján így is lett. Ahelyett, hogy kiestek volna a parlamentből és ellehetetlenültek volna, mint a másik utódpárt, annyira megerősödtek, hogy meg is nyerték a 1994-es választásokat. Magyarország visszatért a diktatúrában, annak gondolkodásában formálódottak vezette párthoz.

Ez a párt változott ugyan, de elég volt egy pillantást is rávetni, hogy lássa az ember, hogy ugyanazok a szokások élnek, ugyanaz a gondolkodásmód, és sokáig ugyanazok az emberek is, mint még a rendszerváltás előtt. Látszólag baloldali értékek mellett valójában egy a nemzetközi nagytőkének megfelelő kormányzást vittek. Később pedig elővették ugyanazt, amivel a 70-es évektől egyre nagyobb arányban éltek, a nyugati bankoktól vettek fel egyre több hitelt és eladósították az országot. Ahelyett, hogy olyan befektetéseket bátorították volna, amelyek később beértek volna és hasznot hoznak, a pénz elfolyt, nem kellően hasznosult. Nemcsak a gondolkodásuk nem változott, de ebből is következően a cselekedeteik sem. Egyenesági leszármazottai azoknak a Moszkvában kiképzett kommunistáknak, akiket a szovjethatalom Magyarországra szabadított. Hiába van most a sokadik generációjuk ők képtelenek másként cselekedni, nem fognak soha egy valódi nyugati mintájú a munkavállalók érdekeit politikai síkon képviselő párttá válni. Ideje felismerni ezt mindenkinek, aki baloldalinak vallja magát. Amiben ők szocializálódtak illetve ma is szocializálódnak az jobban hasonlít a bizánci később moszkvai intrikákhoz, mint a nyugat-európai, amerikai nyíltabb valódi érdekeket megjelenítő vitákat felvállaló és azzal előrébb jutó sok tárgyaláson megedzett kapitalizmusba belenövő annak egyik termékeként a kapitalizmus javítását a piac megfelelő szabályozását célként kitűző és azt megvalósító szociáldemokráciához.

Az MSZP nem lesz megoldás ebben az országban semmire. Legjobbat akkor tehetnek az országnak ha szépen eltűnnek a színről. Maguktól nem fognak ennek csak akkor van esélye, ha lesz egy még jobban szervezett mozgalom, párt, amelyiket a nép ténylegesen is magának tudhat, amelyik a népből nő ki a nép által és népért kormányoz.

Másik posztkommunista utódpárt a DK. Ez az MSZP-ben is benne levő ebül szerzett vagyonnal rendelkező nagytőkések egyikének játékszere. Nincs ebben semmi rossz, ha teheti, hadd tegye. Nekünk viszont látni kell kormányzásának eredményét. Ezek többek közt a 2009-es IMF tárgyalások, a 2/3, a „baloldal” kétszeri nagyarányú veresége, elsorvadása a mostani kormány emiatt viselkedhet úgy, ahogy azt teszi. A kormány teljesen semminek veszi az ország azon részét, aki nem velük kollaborál, aki nem rájuk szavaz, aki felszólal ellenük, aki bármilyen hatalmi egyensúlyt próbál képezni, aki miatt végső soron elveszett a remény. Ennek a mostani helyzetnek a megágyazásában óriási a felelőssége annak a baloldaliként pózoló nagytőkésnek, aki egyszerűen nem tudja mikor kell abbahagyni. Ettől a párttól esetlegesen annyit várhatunk, hogy kiszorítja az MSZP-t és helyette folytatja ugyanazt, mint amikor még benne volt. Lényeges különbség nincs köztük, csak személy ellentétek ambíciók és megegyezés képtelenség teremtette az MSZP II-t. Más, de nem javított változata.

A harmadik nem egyértelműen csak posztkommunista utódpárt egy másik volt MSZP miniszterelnök pártja a volt miniszterelnök nélkül. Ez a szervezet úgy indult, hogy elfogadták a fennálló helyzetet, kiszámolták, hogy fognak így nyerni és esernyőként próbáltak védeni a valódi változástól. Az esernyőbe sikerült is befogni az éppen eszmélő utcai tüntetések szervezőit és egy szakszervezet-kezdeményt. Se egy szakszervezetnek, se utcai tüntetéseknek se volt még eddig semmilyen jelentősége a baloldalon, mióta a kommunista párt Magyarországon hatalomra jutott a pár hetes hősies 1956-ot kivéve. A volt miniszterelnök és csapata elérte, hosszas kanyargókkal, hogy a tüntetésekből kinőtt mozgalom kimúljon a szakszervezet vezetői egymás ellen forduljanak és végül is a szerveződés beálljon a másik két posztkommunista utódpárt mellé statisztálni. Az eredmény ismert. Amikor egyértelmű lett, hogy a volt miniszterelnökből nem lesz mostanában megint miniszterelnök ott is hagyta őket. Lehet majd visszatér megint, amikor úgy ítéli meg, hogy szüksége van az országnak rá. Belőlük viszont maradt egy ember az egyetlen valódi ellenzéki. Az egyetlen aki azt teszi, ami a dolga lenne mindenkinek aki a hivatalos ellenzék szerepét betölti megpróbálja a hatalmat korlátozni a nyilvánosság erejével. A kicsit is meg kell becsülnünk, ezt is értékelnünk kell az idő mondja meg, mi lesz vele és azzal, amit képvisel.

Van még ugye egy csapat, ami rövid idő alatt két helyről is kivált. Először a zöldektől, a volt miniszterelnök csábító szavára aztán pedig a maradék szervezetből azt még jelentéktelenebbé téve. Ezt a mintát folytatva nem lehet tudni mit várhatunk tőlük. 

Az „álbaloldalhoz” nem igazán sorolható jogászoknak, zöldeknek nem látszik, hogy olyan ambíciójuk lenne, hogy képviseljék a bérből és fizetésből élőket. Tőlük az is szép, hogy léteznek tevékenységüket eddig összességében pozitívnak lehet értékelni de amennyire pozitív, annyira jelentéktelen is. Ők is igyekeznek ellenzékként viselkedni a parlamentben, de eddig annyit értek el, hogy többször felbosszantották a házelnököt.

Vannak még a parlamenten kívüli alakulatok több is. Legnagyobb nyilvánosságot talán a civil szervezeteknek nevezett tüntetésszervezők kapnak. Örvendetes, hogy vannak akik időt, pénzt, fáradtságot nem kímélve szervezik ezeket a tüntetéseket. Annyi haszna van, hogy látszik, hogy azért mégsem hagyja mindenki annyiban a folyamatos hatalomkoncentrációt, az állam által telepumpált újgazdagok térnyerését. Kész tervük ugyan nincs, ami nem is feltétlenül baj. Eddig abban értettek egyet, hogy pártokkal nem akarnak semmit. Kissé szerencsétlen a megfogalmazásuk, mert igaz ugyan, hogy a mostani pártokkal, se az úgynevezett jobb sem az úgynevezett bal oldaliakkal sem érdemes együttműködni, de a civil szervezetek sem arra valók, hogy a hatalmat birtokolják és vezessék az országot. Amikor elvetik a pártokat és nem mondják ki egyértelműen, hogy újakra van szükség, azzal elvetik a polgári demokráciát is, ehelyett pedig más, mint forradalmi út nem létezik, hogy leváltsák a kormányt. Ez pedig erőszakot jelent, amiben nem kellene gondolkodni.

Másik érv a csak civilek tüntessünk és ne pártokban gondolkodjunk ellen, hogy a kormány nem figyel egyszerűen oda. Pár ezer fő egyszerűen nem éri el az ingerküszöbüket, sőt megerősíti őket abban, hogy nincs igazán probléma, megtehetnek mindent, nincsenek semennyire sem korlátozva, nem is ismerik el, hogy őket korlátozni kellene és saját gazdagodásukat összekeverik az ország gyarapodásával. Egy dolog töri meg a hatalmukat az pedig, ha kialakul egy olyan szervezet, amelyik folyamatos nyomás alatt tudja tartani korrupt elitünket és kollaboráns társaikat. Ha kinn vannak annyian az utcán, hogy már ne lehessen őket elsöpörni, elindulnak a tényleges útlezárások, az országos sztrájkok, ha megtagadják az emberek, hogy kihasználják és nevükben sanyargassák őket! A magyar egy bátor nép. Lassan elérkezik az ideje, hogy megmutassa újra.