2015. feb 15.

Szociáldemokrata évértékelő

írta: 1890
Szociáldemokrata évértékelő

Mostanában volt ideje az évértékelőknek. Megtudtuk, hogy Magyarország megint jobban teljesít. Ahonnan a miniszterelnök nézi jobban is. Az ő pénztárcája, de még inkább a közeli barátai, rokonai és egyéb üzletfeleinek a vagyona. Ha az ország ugyanolyan ütemben gazdagodott volna, mint a politikusaink környezete, akkor már Svájc küldené a kutatóit, hogy megpróbálják lemásolni a magyar gazdasági csodát. Erre viszont várhatunk.

Az elmúlt év bővelkedett politikai eseményekben. Volt három választás. Eredményeit tudjuk. Az úgynevezett baloldal csúfos bukását hozta mindhárom alkalommal. Szociáldemokrata szemmel nézve ez jó is meg nem is. Ami jó benne, hogy most lehetőség van arra, hogy kialakuljon egy valódi szociáldemokrata szervezet, egy igazi néppárt, ami tényleges a nép felemelkedésén fog dolgozni. Ami rossz a vereség következtében, minden ami most van. Az arrogancia, a hazudozás a hatalom birtokosainak pökhendisége, az, hogy most már meg vannak győződve, hogy nekik mindent szabad. Azt gondolják, hogy arra kaptak felhatalmazást, hogy a rokonok, szomszédok zsebét tömje tele, hogy egyik közeli nagyvállalkozó helyett másikat hozzon létre, hogy továbbra se törődjön a hatalom semmi mással, mint a magyarok munkájának gyümölcsét saját cégekbe csatornázni ezt megspékelve a többi európai nép támogatásának ránk eső részét is privatizálja. A mai Magyarországon nem segít a jelenlegi Marshall-terv, csak pár magyar állampolgáron. Hasonló a helyzet, mint Afrikában, ahol a segély jut mindenhová, csak azokhoz nem, akiknek szánják.

Magyarországnak el kell érnie azt, hogy ameddig EU-s segélyeken tengődünk, azok olyan befektetésekbe menjenek, amelyek az egész ország hasznára vannak. Most nem ez a helyzet. Magyarországnak mostanra már el kellett volna érnie, hogy nettó befizetővé váljon, de a politikai elitje nem ezen munkálkodott, hanem a szabad pénzek magukhoz való átcsoportosításán.

Ez volt a kormány valódi programja, és ezt is folytatja, ahogy megígérte.

Szociáldemokrataként nem látni, hogy fejlődött volna az ország a tavalyi évben. Annyit látni, hogy a helyzet egyre szomorúbb. Egyre többen vándorolnak ki és egyre többen nem ideiglenes szándékkal. A három választás megmutatta, hogy a magyar nép nem volt képes megszervezni önmagát, hogy hagyta, hogy az eddig levitézlettek újra összeálljanak ugyanabba a társaságba, mint négy évvel azelőtt, és el is érjék ugyanazt az eredményt, mint négy évvel ezelőtt, 2/3-ot kapott a kormány. Igaz kevesebb szavazattal, de az ellenzéknek esélye sem volt a győzelemre. Ez a helyzet csak akkor fog pozitívba fordulni, ha a mostani tehetetlen ellenzéket leváltja egy valódi, amelyik nem megalkuszik, meghunyászkodik a hatalommal, hanem harcol vele minden fronton.

Szociáldemokrataként elkeserítő volt látni, hogy a szociáldemokratának nevezett pártok nem értek el semmilyen értékelhető eredményt. Ahol el tudtak indulni, ott nagyon kevés szavazatot kaptak, jelentéktelenek voltak, mind az országgyűlési, mind az önkormányzati választásokon. Nem hogy egyetlen egy képviselőjük nem lett, de még annak a közelébe sem jutottak, hogy egyáltalán komoly jelöltként vegyék őket számításba. Az országgyűlési választásokon saját jelöltet sem indítottak, csak másik szervezetekkel együttműködve volt jelöltjük, és a legalábbis megkérdőjelezhető törvény hatásaként még anyagilag rosszul is jártak.

Az európai parlamenti választásokon egy nagy semmit produkáltak.

Az önkormányzati választásokon volt pár induló, de egyik kevesebb szavazatot kapott, mint a másik mindegyik olyan jelentéktelen, hogy jobb róla hallgatni, mintsem felidézni a pár tucat szavazatot elért eredményeket. A győzelem olyan messze volt mindegyik jelöltnek, hogy teljesen mindegy ki hány szavazatot kapott, semmit sem ért.

Lett viszont egy új „szociáldemokrata” párt is, amit egy viszonylag ismert politikai szélhámos vezet, aki már épp elég helyen megfordult, hogy mindenki számára világos legyen, nem szabad komolyan venni. Ennek ellenére valahogy összehozott magának az öregek klubján kívül egy polgári pártot és hallani lehetett, hogy belevetette magát a névlistamásolásba, ami a jelölt állításhoz kellett. Meg is lettek a jelöltjei, amire az érvényes magyar választási törvény alapján jó pár százmillió forintot fel is vehetett. 475 milliót. Az önkormányzati választáson ugyanez ment, a rendőrség le is foglalta az szóban forgó aláíróíveket. Mindezzel nagyban „növelte” a szociáldemokrácia jó hírnevét. Remélhetően nagyon kevesen azonosítják a szociáldemokráciát vele, hanem világosan látják, hogy amit ez az ember csinál az szemfényvesztés, csalás, és pünkösdi királyság. Aki vele azonosítja a szociáldemokráciát, az nagyon megtévesztett ember. Akik el tudták képzelni, hogy ő majd bármi jót is tesz a mozgalomnak, azok politikailag vakok, vagy szándékosan akarták lejáratni azt az eszmerendszert Magyarországon, ami esélyt nyújthatna a felemelkedésre.

2014 nem hozott semmi javulást az ország életében. A kormánypárt megőrizte 2/3-ot, a gazdaságban tovább folytatódik a szegénységtől a gazdagok irányába történő pénzáramlás. Az úgynevezett magyar nagyvállalkozói réteg még inkább versenyképtelenné válik a világpiacon, mert ott nem a hűséget díjazzák, hanem a teljesítményt. Ezért soha nem is fog megvalósulni az, hogy majd a nagytőkések tevékenysége által beindul a gazdaság és több jut mindenkinek. A multinacionális cégeket továbbra is támadja a kormány, míg egyre többel köt stratégiai megállapodásokat, ugyanannyit próbál kiszorítani vagy agyonadóztatva meghunyászkodásra kényszeríteni. Minden tevékenységük egy cél szolgát: annak a szűk csoportnak a gazdagodását, akikre számít a pártvezetés, hogy azután a pénzt és a jogot a törvényalkotást becstelenül felhasználva hatalomba maradhasson. Azt gondolják, hogy ez örökre így maradhat, és úgy hiszik, hogy az ellenzék ugyanazokból az inkompetens lejáratódott alakokból fog állni, mint eddig is, akik már kétszer bebizonyították, hogy mire képesek.

Magyarországon újra pártállam van. A Párt emberei ülnek az összes hatalmi ág személyi pozíciójában a párt emberei rendelkeznek az összes állami erőforrással, a párt emberei nyerik el az állami megbízásokat, minél közelebb van valaki a tűzhöz, annál biztosabban. A legközelebben pedig ha beházasodik a családba. Eddig jutott Magyarország az emberiség történetének legfejlettebb részében, mi engedjük, hogy egy rég meghaladott társadalomszervezés legyen úrrá rajtunk. Csúszunk szépen lefelé. A következő évek kérdése az lesz, hogy megtudjuk-e állítani ezt a folyamatot, meg tudjuk-e változtatni először a politika kultúránkat, és elkergetni mindazokat akik ezért felelősek és nem csak a hatalmon levőket, hanem azokat is, akik eddigi tevékenységükkel ezt a helyzetet közösen létrehozták.

Szólj hozzá

választások évértékelő eredmények szociáldemokrata