2020. nov 11.

Választási törvény módosításának következményei

írta: 1890
Választási törvény módosításának következményei

​Választási törvény módosítása

 

Ha megszavazzák, hogy 50 helyen kell egyéniben indítani az országos listához azzal a Fidesz elérheti hosszú távon, hogy egy párt legyen a másik oldalon is. Most annak kellene jönnie, hogy az ellenzéki pártok egyesülnek egy szervezetbe. A kormánypárt abban bízik, hogy ezt az ellenzék nem tudja meglépni. Ez vagy így van, vagy nagyobb úr a szükség.

balance-1172786-1279x867.jpg

Az, hogy a DK mit lép erre valószínűsíthető. Ö alkar lenni a domináns párt. Az MSZP egykor az volt, most egy ideje fejlődésképtelen, a Jobbikot nehéz elképzelni, mint aki összeolvad a a többi párttal, bár teljesen nem lehet kizárni ezt sem. A momentum feltehetően kitalál valami látványos média eseményt, megfenyegeti Mészárost, hogy mehet vissza gázt szerelni, de most a börtönben A másik két egykor egy csapatban játszók, pedig mindegy, hogy mit csinálnak. Most jól állnak anyagilag. Ezen dolgozhatnak tovább, hogy így maradjon.

 

A közös lista 15 százaléka meglehet könnyen egy DK-MSZP esetében a Párbeszéd ehhez hozzá nem tesz sokat, az LMP meg nagyon össze kellene kappa magát, hogy bejusson egyedül újra. Az újabb pártoknak, pedig alig van ideje, még kevesebb anyagi erőforrása, hogy felnőjenek az 50 egyéni jelölt állításhoz is, nemhogy a bejutáshoz.

 

A megoldás az lesz ebben a környezetben, ami persze folyamatosan változik az alaptörvényt is állandóan átírogatják, nemhogy a törvényeket, amihez persze a kétharmaddal kormányzó Fidesznek joga van és él is vele, ha egy szervezet lenne a baloldalon. Egy igazi, valódi szociáldemokrata párt, amelyik egyesíteni tudja a kapitalista rendszerkritikusoktól kezdve egészen azokat a konzervatív, de szociálisan érzékeny polgártársainkig, hogy legyen egy valóban az egész országért dolgozó kormánya Magyarországnak.

 

A pillanatnyi ellenzéknek nevezett társaságtól, vezetőiktől ez nem várható el. 

 

Szólj hozzá

választás törvény ellenzék MSZP DK