Tüntetni kell.

Tüntetni kell, ha nem tetszik, ami történik. Tüntetni kell, hogy véleményt nyilvánítsunk. Tüntetni kell, hogy megérezzük, hogy mi vagyunk a nép! Tüntetni kell, mert itt az ideje.

Kinn voltam a január másodikai tüntetésen és kb. hatezren lehettünk. Pontosan nem tudom, de ahol én álltam odáig a színpadtól lehetett vagy háromezer ember, de a mögöttem levők végét nem láttam, lehet elért az Oktogonig, lehet nem. Nem is sokat számít, mert nem kevesen voltunk.

Végighallgattam a beszédeket, nem voltak annyira rosszak, mint amilyenre számítottam. Nem járok sokszor tüntetésre, akkor is csak kíváncsiságból. Leginkább azért nem, mert unalmasak a szónokok. Most valamivel jobbak voltak, próbáltak szórakoztatóak is lenni, különösen a gazdag-szegény kettős. A főszervező kissé csalódást keltett, nem volt átütő erejű a mondanivalója. Olyasmit mondott, hogy nem lesznek párt, mert nincs se pénzük, se szervezettségük, se semmijük. Jól kezdik, gondoltam.

Az utolsó szónok volt a legjobb, ő legalább mondott erősebb mondatokat is. Ő is arról beszélt, hogy csináljunk köztársaságot. Többüknek az volt a nagy felszólítás, hogy “legyen köztársaság”. Mintha most nem az lenne, hanem nem tudom mi, királyság.

Csak a benyomásaimat írom, és úgy éreztem, hogy a tömeg azt akarta, hogy kicsit tomboljon, hogy szidhassa a kormányt, a fejét. Nagyon hálás tömeg volt, mindenre reagált, amikor a kormányt vagy intézkedéseit szidták, de sokáig nem hagyták őket kántálni, vagy együtt élni részt venni, egyszóval tüntetni.

A tömeg a kormány ellen akart tüntetni, a szónokok pedig népneveltek, hogy mi a nem párt majd elérjük, hogy mindenki részt vesz a közügyekben és megtanul egy másik kultúrát, amivel lesz köztársaság. Valami ilyesmi volt az üzenet, ha hullámzó figyelmemmel jól vettem ki mit is akarnak.

Sok tüntetés kell, legyen, mindenféle. Ez a tüntetés is jó volt. Legyen még más is, máshogy is. Lesz egy amikor a német kancellár itt lesz Budapesten, lesz egy 10-én is valami országos gyűléses, kaptam ilyen szórólapot. 

Egy igazi tüntetésen azt kelleni kimondani, hogy azt akarjuk, hogy előrehozott választások legyenek. Ez a cél és addig abba nem hagyjuk, amíg ez meg nem valósul. Nincs még négy évünk arra, hogy ezt végigszenvedjük. Hogy semmi ne haladjon ebben az országban, csak a kollaboránsok gazdagodjanak pofátlanul, miközben a szegények többen lesznek, mint eddig bármikor arányaiban is, és szám szerint is. Nincs rá négy évünk, hogy még félmillió ember itt hagyja az országot, a reménytelenséget.

Ennek a kormánynak mennie kell.

Közben fel kell készülni az előrehozott választásra, és utána a kormányzásra. Addigra meg kell szerveződni. Több szervezetnek létre kell jönnie, hogy képes legyen minél több embert megmozgatni, és hogy leváltsa a levitézlett pártokat és személyeket mind a jobb, mind a baloldalon. A felkészültség nagyon fontos. Épp ideje lenne, hogy egy olyan kormánya legyen az országnak, amelyik felkészült a kormányzásra, a hatalmat nem saját tagjai és rokonai, barátai gyarapodására használja, hanem arra, amire kell, a nép jólétének növelésére.