2016. nov 13.

Donald Trump szociáldemokrata szemmel

írta: 1890
Donald Trump szociáldemokrata szemmel

 

Minden várakozás ellenére megválasztották Donald Trumpot az Amerikai Egyesült Államok elnökének. Ez úgy érte el, hogy nem lehet világosan tudni mit is akar, mit is képvisel, vagy ténylegesen mit fog cselekedni. Amit lehet tudni, hogy egyik nap mondott valami képtelenséget, másnap annak akár ellenkezőjét, harmadnap pedig letagadta mind a kettőt.

 tmp_22848-electoralcollege2016909064342.png

Ami a leginkább kivehető volt abból a sok megnyilvánulásából, és amit a választói talán a legfontosabbnak tartanak, hogy épít egy falat a Mexikói határ mentén, deportálja azokat az illegálisan ott tartózkodókat, akik valamilyen bűntettet követtek el, nem enged be mohamedánokat, kifizetteti az amerikai védelem költségét az érdekeltekkel, legyőzi az iszlám államot, beindítja az amerikai gazdaságot, új munkahelyeket teremt és nem engedi a meglévőket elköltözni.

Nehéz őt hova tenni, volt ő már demokrata párttag is, indult elnökségért sok éve egy kis párt színeiben, aztán most republikánusként lett elnök. Felhőkarcolókat épít és golfpályákat, reality showban főszerepet alakít, saját magát, csődbemegy ha kell, a kaszinóiból profitál 30 millió dolláros örökölt vagyonát pár milliárdosra tornázta fel. Évekig nem fizet adót, nőket fogdos. Most pedig megnyerte az elnökségért folytatott küzdelmet, szinte teljes ellenszélben.

Szociáldemokrata szemmel az a legnagyobb tanulság, hogy a megválasztásában bizony jelentős szerepet játszott az amerikai munkásság. Még inkább az, hogy az amerikai politika nem törődött velük eléggé. Tény, hogy a Szovjetúnió megszűnése óta nyugaton sem igazán nőnek a reálbérek, míg a tőkések egyre nagyobb szeletet szereznek a vagyonból, amíg ők vagyonosodnak, addig az emberek nem élnek olyan ütemben jobban, mint az elvárható lenne. A világ olyan irányban megy el jelentőd részben hála a globalizációnak, hogy egyre kevesebb kézben van a világgazdaság egyre nagyobb része. A tőke globalizálódott, de a munkásmozgalom nem.

A nyugati munkások azt élik meg, hogy a munka elmegy olyan helyekre, ahol kevesebből is lehet dolgoztatni, hogy a robotizáció egyre jobban előrehalad, hogy teljesen megváltozik a környezetük, rengetegen költöznek be az országaikba és ezek az új lakosok nagyobb tömegben kevesebbért is hajlandóak dolgozni, ezzel szimpla jelenlétükkel is lenyomják a béreket, vagy pedig fékezik a bérek növekedését. A bevándorlás ellenességet hiba egyszerűen lerasszistázni, lexenofóbiázni, mert akkor nem vesszük észre azokat a mozgatórugókat, ami miatt jelenleg kialakult ez a tiltakozó, látszólag irracionális szavazói viselkedés.

Amerikában a demokrata párt nem tudta megnyerni ezeket a választókat, a jelöltjüknek nem volt elég hiteles, elhibázott háborúk rengeteg szenvedést okoztak. A munkásosztályhoz beszélve mindenki a bankokat látta a háta mögött. Egy volt elnök feleségét tudta a demokrata párt indítani az egyik legelutasítottab elnökjelölt ellen. Ez kevés volt. Kevés volt Floridában, de Pennsylvaniában Ohioban és Michigenben is. A munkások inkább hittek egy kívül állónak, mint az egykori first lady-nek. Az berendezkedett elit vereséget szenvedett, inkább egy Trump, mint ezek mondták annyian, amennyi kellett a győzelemhez.

Mit várhatunk Trumptól? Amit eddig mondott, abból nehéz bármit is kihámozni. Megválasztása óta felhívta a Dél Koreai elnök és úgy tűnik az kelet-Ázsia politikában egyelőre nem lesz változás, nem kell se Dél Koreának, se Japánnak fegyverkeznie. Szíria esetében lehetséges, hogy Trump megszünteti az Asszad elleni felkelők támogatását, amivel elérhető a béke. Egy diktatúra békéje, de jobb egy diktatúra, mint az anarchia, a soha véget nem érő háború. Ebben az esetben a menekültek is hazamehetnek, de legalábbis nem lesz szükségük arra hogy elmeneküljenek. Nem a legjobb megoldása, de kérdés, hogy van-e egyáltalán ott legjobb megoldás.
Pár nap után úgy tűnik, hogy nem lesz nagy felfordulás a külpolitikában, legalábbis, nem olyan, amivel ne lehetne együtt élni. Természetesen jobban lehet majd látni, hogy merre vesz irányt Amerika külpolitikája, miután kicserélődik a külügyminisztérium.

A szociáldemokráciának pedig kötelessége megszólítani az embereket, a munkások érdekeit képviselni. Ezen túl a töke globalizációjára az egyetlen megfelelő válasz a munkásmozgalom nemzetközisége. Mint ahogy nem goldolkozunk csak a saját városunk jólétében, ugyanúgy nem gondolkozhatunk kizárólag csak a nemzetünkben, vagy akár csak európaiként. Szükség van a globális szemléletre, együttműködésre, cselekvésre is.

Magyarországon először meg kell erősödni eléggé ahhoz, hogy legyen rá lehetőségünk partnernek lenni a nemzetközi téren is. Itthon meg kell teremteni azt a széles valódi baloldali szociáldemokrata mozgalmat, ami nemcsak az álbaloldali mszpt-t de a liberális dk-t annak hatalommániás elnökével együtt eltörli a színről, és akkor a jobbikra sem kell szavaznia a magyar munkásoknak, mert tudják, hogy ki az aki valóban az ő érdekeiket képviseli. Leginkább saját maguk. Ezt jelenti pontosan a szociáldemokrata mozgalom.

 

 

Szólj hozzá