Mit lehet itt tenni?

Az elfogadott válasz eddig a semmit volt. Ez most megváltozott. Most már nem lehetről van szó, hanem kellről. A kérdés, hogy mit kell itt tenni? A semmit tevés idejét a cselekvés ideje váltja fel. Szükségszerűen, mert nagy ám a szükség. Az ország nagyobb részének más sem jut csak a szűkölködés kisebbik részének, még van nyugati mértékkel mérve jelentéktelen jövedelme még kisebbik részének vagyona is, és vannak még a kollaboránsok.

Szólon azt mondta, hogy az ember akkor élhet teljes életet, ha nemcsak a magánéletét éli, hanem részt vesz a közügyekben is. Szólón nem volt ezzel egyedül. Ő pedig már tudta, hogy mit beszél, mert archón volt. Ha archón nincs, akkor meg csak anarchia van. Igaz akkor még csak tízezer fős volt a polisz a szabad ember meg még kevesebb. Szabad emberek most is vannak ugyan e képviseleti demokráciában, de akkor még a démosz nép volt, most meg hallgatag.

Hallgat és szenved. Nem tudja mi a teendő. A nép itt csak egyének sokasága, akik egyedül keresik az utat a boldogulás felé. Alternatívái közül nem lát sokat, nem látszik többnek, mint, hogy az „élet a küzdés maga”. A sorsa nem rajta múlik. Az élete soha nem lesz olyan, mint Amerikában, Nyugat-Európában. Ott elmegy munkába, dolgozik, megél. Van fölös ideje és pénze, hogy élvezze is. Itthon egyik se. Annyira is élvezi az átlag.

Eddigi életstratégia a ne csináljunk semmit, abból nem lehet baj volt. Ebből viszont baj lett. Azzal, hogy nem vettek részt a közügyekben úgyis az lesz, amit azok akarnak ott fönn. Mindegy, hogy az úr kicsoda, az nem mi vagyunk, legyen kommunista, legyen kollégista, vagy csak simán gazember. A politikát nem mi csináljuk, hanem valaki más. Az adó, az nem a mi pénzünk, hanem amit az urak el szednek tőlünk, és arra költik, amire akarják. Rábíztuk magunkat politikusainkra teljesen. Még akkor is, ha egyénileg megteszünk mindent, jó iskolába jártunk, jól tanultunk gyerekeinket jól neveljük, vállalkozunk, munkát vállalunk állás interjúkra járunk, termelünk a kiskertben, termelünk a munkahelyen, nem szólunk semmit, féltjük az állásunk, beletörődünk, hogy nincs pénz, hogy nekünk nem jut. Nem ez volt a csillagokban megírva Magyarországnak 1989-ben. Az, ami történt az egy nem várt aberráció, amiért részben, vagy egészben, de mi vagyunk a felelősek, azzal, hogy hagytuk, hogy megtörténjen, azzal, hogy közömbösségünkben, nem fordítottunk se időt se energiát, hogy ellenőrizzük a közügyek intézőit, hogy hagytuk, hogy azt csináljanak, amit akarnak, hogy amikor láttuk, hogy mennyire tisztességtelenek, nem akartunk részt venni benne, mert aki korpa közé keveredik, mert a saját tisztességünk többre tartottuk, mint hogy részt vegyünk ezekkel együtt bármiben. Igaz is volt mind egyenként, de összességében az lett, ami.

Ma Magyarországon nincs se jobb se baloldal.

Vártuk a sült galambot, ami elkerülhetetlenül a szánkba fog esni 25 éven át. Valahogy a galamb nem erre esett, lehet meg se sült, ami biztos, hogy minket elkerült.

Mostani lehetőségek egyéni szinten:

Továbbra is semmit se teszünk, hátha jobb lesz. Ez láttuk mennyire vált be, sokaknak már kezd derengeni, hogy nem biztos, hogy ez volt a legjobb, amit lehetett volna tenni, vagy amit ezután is követni kell.

Megpróbálni normális életet teremteni magunknak, családunknak. Ez itthon szinte lehetetlen. Normális életen, átlag német, átlag angol, átlag osztrákot értek. Itt most ebben a világban 2 órára Bécstől kocsival, 2 és félórára Londontól ugyanannyiba kerülve nem igaz, hogy 150 ezer Ft nettó elégedetté tegye az embert. Az sem igaz, hogy 900 font nettó, ami Londonban a minimálbér elégedetté tegye az embert. Nem igaz, hogyha vezető pozícióban vagy egy multinál és harmadannyit keresel, mint a nyugati ugyanabban a pozícióban levő az elégedetté tesz. Lehet itt az ember bármi, akkor sincs sehol nemzetközi összehasonlításban.

Hacsak nem kollaboráns a mostani hatalommal. Ott a teljesítmény szükségtelen az előrejutáshoz. Megkapja az ember közbeszerezve a pénzeket, a földeket, Beállhat strawman-nek a főoligarchához, vagy lehet akár egy trafikja is, ha nem öt vagy még több. Elhiheti, hogy így van minden jól, érdemes rájuk szavazni, mert a másik még rosszabb, vagy nem is tudom, miért, mert ők mi vagyunk, még akkor is, ha nem egy kollégiumba jártunk, még akkor is, ha nem jut annyi, vagy semennyi. Egész addig, amíg szembe nem jön a valóság. Most beállni kollaboránsnak, olyan, mint ingatlant venni a válság előtt. Csak itt nem marad még egy ingatlan sem miután megtörténik, aminek meg kell történnie. A következmények nélküli ország csak ideiglenes állapot, mint a szovjet csapatok, és még addig sem fog tartani. Aki tisztességtelen, az kollaboráljon, a mi a nép dolga az,hogy örökre mindenkinek elmenjen a kedve a tisztességtelen politizálástól.

Mit lehet még tenni? Kivándorolni.

Általában ahhoz, hogy békeidőben tömeges migráció induljon el két dolog kell: Egy, kell lenni a célállomáson elég sok fogadónak, akik segítséget tudnak nyújtani azoknak, akik ki akarnak vándorolni. Először nem tömegével mennek, de amikor már mindenki ismer valakit, aki kinn van, esetleg tud munkát, szállásban segíteni,akkor már könnyebbnek tűnik, mint, amikor csak belevág az ember és lesz, ami lesz.

Kettő, ott, ahonnan indulnak megszűnik egy dolog; a remény. Nem látják többé úgy, hogy érdemes otthon maradni, hogy az ő életükben valaha jobb lesz, vagy akár a gyermekeik életében. A mostani számokat nézne Magyarország eljutott ebbe az állapotba. Ha helyesek a becslések és pillanatnyilag négyszáz-ezer magyar van kinn a tízmillióból, akkor ez majdnem kétszer annyi, mint az 56 utáni kivándoroltak száma. Ez a folyamat a közeljövőben nem is fog megállni, nem is várható, sőt az a meglepő, hogy ilyen sokáig tartott, mire elindult a tömeg. Nem lehet megbecsülni,hogy mikor fog ez a trend megállni, de az biztos, ahogy azokból akik ki mentek nagyon sokan nem fognak visszatérni. A legtöbbjük huszonéves, vagy harmincas, de mostanra már odáig jutottunk, hogy ötvenesek is vándorbotot fognak és mennek szállodákba takarítani, vagy bármi egyszerűbb munkát végezni, mert úgy látják, itthon nem érdemes, vagy lehet megmaradni. Azok akik ezt a helyzetet létrehozták, és magukat a magyarság vezetőiként képzelgik felelősek egy lélekszámban egy háború pusztításával felérő exodusért. Ez a folyamat az elmúlt években gyorsult fel igazán, ezért a legnagyobb felelősség őket illeti. Ennek következtében az eljövendő évtizedeben vagy nagyarányú bevándorlásra lesz szükség, amit csak tőlünk még jobban elmaradott helyekről tudunk megteremteni, vagy pedig olyan gyökeres gazdasági átalakításokra, ami egy elöregedő csökkenő népességet feltételez és annak próbálja növelni, de inkább csak megőrizni az életszínvonalát. Egyik alternatíváról sem esik egyetlen szó sem.

Ahhoz, hogy Magyarországon felzárkózzon a fejlett Nyugathoz olyan vezetés kell, ami pontosan ezt a célt tűzi ki, amiben az első számú mérőszám az egyének átlagos jövedelme, de nem számtani átlag szerint, hogy pár százalék nagyon jól keres a többség meg minimálbért, vagy azt alig meghaladót, hanem egy igazságos társadalmat, ahol jövedelemkülönbségek nem égbeszökőek, mindenki megél a munkájából, ahol a korrupció nem a norma, hanem a kivétel. Ezt a világot kell megteremtenünk, ami nem valami nagyon különleges, csak olyan, amit ma és itt el lehet várni. Olyan, mint Ausztriában, Dániában, Hollandiában, hogy csak a hozzánk hasonló nagyságú népességű, területű országokról legyen szó. Nagyon leegyszerűsítve, de a lényeget azért megragadva Magyarországon olyan gazdaságpolitika kell, ami a növekedést tartja szem előtt. Ahhoz pedig export orientált gyorsan növekedő cégek kellenek. Példa van pár a világban, van miből meríteni. Ahhoz, hogy egyáltalán esélyünk legyen erre, viszont új politikai elitre van szükség. Kell egy világszínvonalú jobb oldal és kell egy világszínvonalú baloldal is. Pillanatnyilag nincs egyik sem, se színvonaltalan jobb, se színvonaltalan bal. Katyvasz van, amit besorolgatni sem érdemes.

Valahol el kell kezdeni.

Mit lehet itt tenni-re az az egyetlen előre vivő válasz, hogy el kell kezdeni szervezkedni. Létre kell hozni egy valódi baloldali tömegmozgalmat, enélkül csak a posztkommunista egykori pártállamból különféle módon alakult pártok foglaljak el a helyet a baloldalon akik képtelenek bármire. Meg kell keresni szinte vagy ténylegesen is egyesével az embereket, azoknak akik tenni akarnak az országért, és nem a közvagyont privatizálni, ilyen, vagy olyan módon, azoknak az embereknek meg kell találniuk egymást, akik képesek is tenni ezért. A mostani elitünk levitézlett végérvényesen. Újra kell építeni egyet, kezdve a baloldallal. Létre kell hozni egy tisztességes a nép érdekeit néző baloldalt, ami tömegtámogatást élvez és egyben ez a tömeg ellenőrzi is a vezetőit, olyan kultúrát kialakítva, ahol a politikusoknak nem is jut eszébe az, hogy milyen módon lehet meggazdagodni, vagy nagyon jól élni, abból, hogy ők költhetik el az adóforintokat.

Kultúra váltás kell. Ez pedig csak úgy megy, hogy a tisztességes baloldal létrejön, és elindítja az országot ebbe az irányba. Ehhez viszont tömeges részvétel kell. Ki-ki a maga szintjén, a maga erejéből hozzá kell tennie amit tud. Ha ez nem jön létre, akkor nem számíthatunk jobbra, csak a további sodródásra és még nagyobb őrültek hatalomra jutására. Egy új kultúrával, ami nyugaton bevett szokások halmaza lehet jól vezetni az országot. Miután pedig a baloldal létrehozta ezt a kultúrát és megfelelően irányítja az országot, azután létre kell jönni a jobboldalon is egy modern európai társaságnak, mert a szavazók nem lesznek vevők hozzá nem értésre, saját maguk meggazdagodására törekvőkre többé, ha látják, hogy van aki képes nem csak szavakban is jól vezetni az országot. Létre kell hozni a baloldali tömegmozgalmat, ami ténylegesen tömeges. Az osztrák szociáldemokrata pártnak most 250000 tagja van. Amikor Magyarországon is ennyien lesznek azok, akik valamilyen szinten részt vesznek közös dolgainkban, akkor majd mi is elvárhatjuk, hogy úgy éljünk, mint a nyugat szomszédaink!